Bizonyára mindenki emlékszik gyermekkorának azokra az időszakaira, amikor a világ még varázslatos hely volt, tele kalandokkal és felfedezni való dologgal. A gyerekek egyedülálló képességgel rendelkeznek ahhoz, hogy az apró dolgokban is óriási örömöt találjanak, és megnevettessenek bennünket a tiszta őszinteségükkel és kifogyhatatlan energiájukkal.
A gyerekek társaságában sosem lehet unatkozni. Képesek hihetetlen történeteket kitalálni egy egyszerű doboz játék segítségével, és minden pillanatuk tele van élettel és izgalommal. Az őszinte és nyílt gondolkodásuk friss szempontokat hoznak a világról, és emlékeztet minket arra, hogy az élet valójában milyen egyszerű és csodálatos lehet.
De amint felnővünk, ezt valahogy elfelejtjük. Egyre több felelősség nyomja a vállunkat és egyre több dolgunk van a világban. Ennek következtében elvész a fókusz az apró örömökről, és egy kevésbé boldog és önfeled életünk lesz.
Ilyen helyzetekben előfordulhat az is, hogy valaki nem tudja, hogyan birkózzon meg az élet nehézségeivel, ezért az alkoholhoz nyúl. Azonban ez sosem lesz megoldás. Viszont erre lehet, hogy pont akkor jön rá az ember, amikor már csak az elvonókúra tud segíteni.
A hagyományos elvonókúra sok embernek nem hozza el azt a változást, mint amire várt. Lehetséges, hogy a hatása hetekig vagy hónapokig kitart, azonban nem fog egy életen át tartani.
A Felépülők csapata létrehozott egy olyan 28 napos bentlakásos programot, aminek keretén belül az alkoholisták sokkal több segítséget kaphatnak, mint a hagyományos elvonókúra esetén.
Az ő programjuk egy minnesotai modellen alapul, a módszer legkorábbi használói már fél évszázados tapasztalattal rendelkezik. Számtalan alkoholistának mentette már meg az életét a módszer, ezért ha úgy érzed, hogy neked is szükséged lenne egy biztos pontra, egy támogató kézre, aki segíteni tud újra egyenesbe hozni az életedet, akkor keresd bizalommal a Felépülők csapatát.
Telefonon könnyedén fel tudod venni velük a kapcsolatot, majd egy személyes beszélgetés alkalmával megbeszélitek a részleteket. Személyesen az állapotfelmérésre is sor kerül, ahol azt is meg tudják mondani, hogy milyen típusú segítségre van szükséged és milyen megoldásokat javasolnak a felépülésre.
Habár az elvonókúra nem egy vidám dolog, a Felépülők csapata mindent megtesz annak érdekében, hogy minden résztvevő megkaphassa azt a gyógyuláshoz, ami szükséges. Ehhez elengedhetetlen az is, hogy a felépülni vágyó emberben meglegyen a kellő hajlandóság, a tenni akarás, az őszinteség és a nyitottság is, hogy az új módszereket be tudja fogadni.
Amennyiben ezekkel a tulajdonságokkal valaki rendelkezik, akkor máris esélyes a felépülésre.
A Felépülők csapata nagyon jól tudja, hogy milyen együtt élni egy függőséggel. Ők is átmentek minden szakaszán az alkoholizmusnak, de volt annyi akaraterejük és kitartásuk, hogy ma már újra józanok a mindennapok során. Ennek köszönhetően átérzik az alkoholista emberek nehézségeit. A programba is belevitték a tapasztalataikat, hogy ezzel is egyedülállóbb és hatékonyabb lehessen.
A 28 nap alatt egy szilárd keretrendszer és meghatározott szabályok segítik a résztvevőket, hogy ellen tudjanak állni az alkohol kísértésének. Abban is támogatják és edukálják a felépülőket, hogy megtanulják hogyan tudnak újra józanok lenni, miként tudják ezt hosszú távon fenntartani, és miként térjenek vissza a régi életükbe, vagy hogyan nyissanak egy új fejezetet.
A program végeztével a Felépülők minden résztvevőnek biztosítanak 2 éves ingyenes utógondozást. Ennek hála a felépülés még hatékonyabb és maradandóbb lehet. Akik igénybe veszik ezt a szolgáltatást is, azoknak a 90%-a boldogan mesélheti, hogy az élete újra boldogabb és szabadabb lett, hiszen már nem kell az alkohol miatt fogságban éreznie magát.
Ha ismersz olyan embert, akinek segítségre lenne szüksége, és már elhatározta magát a változásra, akkor ismertesd meg vele a Felépülők honlapját: felepulok.hu. Itt minden lényeges információt megtudhat a programról, a csapatról és a szakembereket is jobban megismerheti.
Az első lépést megteheti maga a felépülni vágyó személy is, de akár egy hozzátartozója is. Erről minden részletet megtalálsz a weboldalon, a „Hozzátartozók” menüpont alatt.
A Felépülők csapata egy nagyon jó célért jött létre, és egy olyan egyedi, és nagyszerű elvonókúrát hoztak létre, amivel érdemes lehet élni.