A Jobb velünk a világ! rendezvényt 2008-ban hívták életre fogyatékos fiatalok azzal a céllal, hogy bebizonyítsák, a hátrányban élők és a sérültek is képesek arra, hogy példát mutassanak a társadalomnak. A rendezvény alapötlete nem szokványos konstrukció: fogyatékos emberek szerveznek jótékonysági koncertet, és ajánlják fel annak bevételét egy jó ügy, egy hátrányos helyzetű csoport megsegítésére.
A rendezvény a 2008-as siker után 2009-ben, 2010-ben és tavaly is megrendezésre került. A koncertek házigazdája a fogyatékos zenészekből álló Nemadomfel Együttes volt, és az ügynek olyan előadókat és együtteseket sikerült megnyerni mint:
A Quimby, a Kiscsillag, a Csík Zenekar, Hobó és bandája, a Misztrál, az Ismerős Arcok, Presser Gábor, Révész Sándor, Rúzsa Magdolna, Molnár Ferenc Caramell, Kiki, Miller Zoltán, Novák Péter, Bródy János, Deák Bill Gyula, Oláh Ibolya, Takáts Tamás, Tóth Vera, Szabó Leslie, L.L. Junior, Kállay Bori, Várkonyi Attila, Ferenczi György és a Rackajam, az EDDA, az erdélyi Role Együttes, a Republic, a Bolyki Brothers, a 4 for Dance, a Kalyi Jag, a Karaván Familia, a Villon Trió, a Roll Dance, a Gördülő Tánccsoport, Salsa Picante, a Coincidance, a Revolution, a Csepp Színház, Napsugár jeltánc csoport.
A 2012-ES CÉL: ÚJBUDAI ÖNSEGÍTŐ KÖZÖSSÉGI OTTHON
A 2012-es Jobb velünk a világ rendezvény bevételeit egy újbudai önsegítő közösségi otthon megépítésére szeretnénk fordítani. A központ célja, hogy lakhatást biztosítson olyan családoknak, akiknek egyik tagja sérült, és akik így egy közösséget alkotva, egymást segítve „akadálymentesíthetik” az életüket. A sérült gyermeket nevelő szülők elmondása alapján nagyon hasznos a közös egymás mellett élés, hiszen saját példájuk alapján ismerik azt, hogy mit él meg a másik ember, és nem csak saját aktuális gondjaik megoldásához tudnak segítséget kérni, hanem ők maguk is segítséget tudnak nyújtani egymásnak. Az otthon passzívház technológiával, vagyis a legmodernebb, a környezeti fenntarthatóságot szem előtt tartó építési technológiával valósul meg. Az ingatlan földhasználati jogát az Újbudai Önkormányzat ajánlotta fel.
A JOBB VELÜNK A VILÁG! RENDEZVÉNYEK EDDIGI EREDMÉNYEI:
A sikereket az elért eredmények bizonyítják. A 2008-as bevételből felújításra került Böjte Csaba ferences rendi szerzetes nevével fémjelzett csíksomlyói árvaház, mely 120 fiatal lakóhelyét biztosítja. A 2009-es koncert adományaiból elindult Szendrőládon egy, a roma gyerekek felzárkózását segítő családi nevelést kiegészítő otthon, a Nemadomfel Ház húsz hátrányos helyzetű gyerek számára.
A 2010-ben és 2011-ben a Jobb velünk a világ! csapata egy olyan problémát karolt fel, amely azóta a kormányzati intézkedések miatt is egyre inkább a közbeszéd tárgya lett. A koncert egyik célja volt, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékos emberek számára kialakított lakóotthonok fontosságára. A sérült emberek ma Magyarországon elsősorban még mindig zsúfolt tömegintézményekben élnek, a társadalomtól elzártan, sokszor városoktól távol, külterületeken lévő elavult, régi épületekben.
Hazánkban a fogyatékos emberek számát és az igényeket tekintve legalább 2700 lakóotthon építésére volna szükség. Így 2010-ben és 2011-ben azért állt össze a Nemadomfel Együttes, a számtalan önkéntes, a sztárvendégek, a támogatók, a fővédnökök és a nyitott közönség, hogy létrejöhessen egy olyan lakóotthon, amely referenciaértékű. Nemcsak abban az értelemben példaértékű, hogy a fogyatékos emberek integrációját szolgálja, hiszen Budapesten épülne meg, vagy azért, mert sérült emberek kezdeményezésére, sérültek segítségével és munkájával valósulhat meg. A fenntarthatóság elvét követve a szervezők egy passzívházat szerettek volna létrehozni, amely a legmodernebb környezetvédelmi technológiákat használva maga fogja termelni a működtetéséhez szükséges energiát. Magyarország első közösségi passzívháza valósulhatna meg így. A koncert hatalmas siker volt, a bevétel minden várakozást felülmúlt. Az időközbeni tárgyalások is sikerrel zajlottak: Óbuda önkormányzata felajánlott egy ideális telket a lakóotthon megépítésére, a Magyar Passzívház Szövetség szakmai együttműködésével segíti a kezdeményezést, jelentkezett egy tervezőcsapat, és megszületett a végső terv